hu
‘MORE’ Mall – Siker a Dyer számára

‘MORE’ Mall – Siker a Dyer számára

Projekt megtekintése

A közelmúltban Krasznodarban befejezett 227 000 m2-es Oz Bevásárló- és Szórakoztató Központ után közvetlenül a Dyer most örömmel jelenti be a legnagyobb és legexkluzívabb bevásárlóközpont, a Moremall megnyitását a 2014-es Téli Olimpiai Játékoknak otthont adó Szocsiban. A kapuit 2012. október 27-én megnyitó létesítmény nyugodtan tekinthető a régió első igazán “nyugati” stílusú központjának. A komplexum a főváros központi kerületében épült fel.  A 160 000 m2-es Moremall bevásárlóközpont hamar a vásárlás és szórakozás fő helyszínévé válhat, és várakozások szerint évente több mint 12 millió látogatót fogad majd.

A Dyer egyre bővülő kereskedelmi portfóliójában idén ez már a második nagyszabású projektnek mondható befejezett munka. A Dyer a TPS vállalattól kapta a megbízást az alaprajzok, külső és belső kialakítások vázlattervi javaslatainak, illetve a belső terek részletes terveinek elkészítésére. Azt megelőzően, hogy megbízást adott a koncepcióterv elkészítésére, a TPS a Dyer meghívására számos jelentős, a közelmúltban elkészült bevásárlóközpont-fejlesztést látogatott meg az Egyesült Királyságban. A cég képviselőire különösen a Westfield gyakorolt nagy hatást, és ahogyan az alábbi képeken is látható, a komplexum döntő befolyással volt a MoreMall belsőépítészeti kialakítására.

A MoreMall több tucat ismert márkanév üzleteinek és butikjainak, többek között néhány igazán nagy névnek, például a Pepe Jeans, H&M, Lacoste és Zara hálózatának ad otthont. Összességében több mint 200 kiskereskedelmi üzlet található itt meg, amelyek kínálatukban a ruházattól, parfümöktől, ékszerektől és kiegészítőktől kezdve az elektromos készülékeke, könyveken át az órákig és lakberendezési termékekig mindent felvonultatnak.

A MoreMallban több mint 40 étterem és kávézó is helyet kapott, valamint egy nyolctermes mozi és egy 5 000 négyzetláb (~ 460 m2) szabadidős terület, amely szinte napi rendszerességgel ad otthont koncerteknek és előadásoknak. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a MoreMall jelentősen megváltoztatta Szocsiban a vásárlás élményét.

3 000 autó számára létesült parkolóhely, a bevásárlóközpont pedig várhatóan 11 000 új munkahelyet generál majd.

Az oroszországi kereskedelmi és vegyes funkciójú projektjeink sikerére építve három további nagyléptékű bevásárló- és szórakoztató központ tart most különböző kivitelezési fázisban:

  • 35 000 m2 Komsomolets Bevásárlóközpont Krasznogorszkban
  • 66 000 m2 Red Whale 2. ütem, vegyes funkciójú ingatlanfejlesztés, Mityiscsi, Moszkvai terület, Oroszország
  • 23 000 m2 Red Whale 1. ütem, bevásárlóközpont belső tereinek felújítása, Mityiscsi, Moszkvai terület, Oroszország

Mindeközben a Peel developments Ltd számára tervezett Gloucester Quays 2010-es megépülése óta kiskereskedelmi portfóliónk tovább erősödött az Egyesült Királyságban. Most már ide sorolható számos, a Wm Morrison Supermarket Plc vállalat növekedését támogató élelmiszer-áruház is, mint például a nemrégiben átadott eastbourne-i és portsmouth-i üzletek vagy a Costa Coffee számára épített, teljesen kiüvegezett pavilon a londoni Tower szomszédságában.